Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.06.

Röpködtek a macikért a milliók

Világsztárok mackóiért is folyt a licit, azonban a gyõztes mégis egy magyar mûvészé lett.

Minden idők legnagyobb licitálási összegét adták szerda este a Jótékonysági Maci Aukción Eperjes Károly felajánlásaiért. Ezzel lekerült a trónjáról Harrison Ford korábbi 4 milliós mackója.

A sztármacikért folytatott küzdelemben több ismert személy, így Csézy és férje, valamint Medveczky Ilona is részt vett, ahogy több üzletember is, többek között Andy Vajna, aki évek óta bőkezű, lelkes támogatója az alapítványnak és a maci aukciónak.

A szerdai árverésen összesen 13,6 millió forinttal támogatta a fogyatékkal élőket. Az utolsó tétel leütése után 44 millió forintos rekordösszeg volt a bevétel. Eperjes Károly után a második helyezett Roberto Carlos és kisfia, Cristofer Da Silva Horváth plüssmedvéje és személyes tárgyai lettek. A két hollywoodi szupersztár, Arnold Schwarzenegger és Antonio Banderas mackóiért is erős licitálás folyt, előbbi 4 millió forintért, utóbbi pedig 3,7 millió forintért kelt el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel