RETRO RÁDIÓ

Rettegnek Akasztón: Itt látták Stadler Józsefet

Rettegnek Akasztón: Itt látták Stadler Józsefet
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 24. 06:30

Akasztón sokan máig úgy vélik, hogy Stadler József teste ugyan meghalt, de a szelleme ma is köztük jár.

Halálának első évfordulóján birkapörkölttel és gyertyagyújtással emlékeztek meg a barátok Stadler Józsefről.

Sokan gyűltek össze a helyi kultúrházban, onnan a temetőbe látogattak ki, ám fotót nem készítettek sem a feldíszített sírról, sem a stadionnál megtartott mécseses megemlékezésről. Ennek elég félelmetes oka van - állítja a Stadler Alapítvány elnöke, a vállalkozó legjobb barátja, Gyuris György. Az akasztói juhász halálát követő gyertyás megemlékezésen állítólag többen felismerni vélték az egykori milliárdos elmosódott alakját, amint épp rámutat a lepukkant focistadionra. A helyiek állítják: Józsi bácsi így üzent a túlvilágról, hogy harcol az igazáért, mert a stadion őt illeti. Ám ezután még hónapokkal később is megmutatkozott, már-már ijesztővé vált a jelenléte.

"Megtartottuk a megemlékezést, ha lehet ilyet mondai, szépen sikerült. Sokan gyűltünk össze, a kultúrházból, a stadionhoz mentünk, onnan pedig a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsunk Jóska sírjánál”

– kezdte Gyuris György, aki szerint a juhász szelleme még most is köztük él.

Ha kíváncsi vagy a hátborzongató részletekre, olvasd el a %RIPOST% szombati lapszámát.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.