Létrehozva: 2018.11.30.

Komoly fájdalmak közepette állt kamerák elé a TV2 sztárja

Még a héten az egyik próbán sérült meg Vastag Csaba. A gerincét fájlalta.

Hősiesen állt helyt a színpadon a Csak show és más semmi nyolcadik élő adásában Vastag Csaba! Az énekes heti partnerével, Eke Angélával egy különleges táncot, Jóssa-Pál Adrienn és Jóssa Bence "poppin" táncát tanulták meg és mutattak be pénteken este a műsorban.

Ám a siker közel sem volt garantált. Amint a %RIPOST% beszámolt róla, Csaba csúnyán megsérült az egyik próbán. Egy rosszul sikerült emelés közben  hatalmasat roppant a háta. A próbát azonnal be is kellett fejezniük, és Csaba sérülésével veszélybe került produkciójuk.

Jól látszott, Csaba még az élő produkció alatt is végig fájdalmakkal küzdött, de még így is arra törekedett, hogy a legjobbat hozza ki magából. Ez sikerült is neki. A páros teljesen lenyűgözte a zsűrit, akik a hogyléte felől is érdeklődtek.

Fogom a hátát és még mindig nagyon kemény

- válaszolt Csaba helyett Angéla, aki arra utalt, hogy még közel sincs jól az énekes.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek