RETRO RÁDIÓ

Végre kiderült: Õk lesznek a Csak show és más semmi versenyzői

Végre kiderült: Õk lesznek a Csak show és más semmi versenyzői
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 09. 11. 17:47

Kiderült végre, hogy kik szórakoztatják õsszel a TV2 nézõit.

A TV2 legújabb műsorában épp az lesz az izgalmas, hogy senki nem alakíthatja önmagát. Meglehet, hogy egy színésznek akrobatikus mutatványokat kell majd bemutatnia, míg az énekesnek állatokat kell idomítania.

Egyszóval, a show a lényeg, a látvány, amit csak profi előadók képesek élvezhetővé tenni a közönség számára. A feladat fel van adva, de úgy fest, hogy a szereplők felkészültek a megmérettetésre.

Tatár Csilla: Először a szülőszobán éreztem azt, hogy bármire képes vagyok, aztán másodjára akkor, amikor idén tavasszal életem első félmaratonján. Remélem, ősszel sem hagy el az erőm és a kitartásom. Ez az első olyan felkérés, amire örömmel mondtam igent.

Vastag Csaba Mivel nem tudjuk, hogy milyen kihívásokkal kell szembe nézünk, ezért egyetlen dolgot tehettem: próbáltam a show-ra formába hozni magamat. Elvégre ha kínos lesz a szitu, legalább nézzek ki jól a képernyőn.

Köllő Babett: Magamat is meg fogom lepni, hiszen még sosem feszegettem a határaimat. Azt viszont biztos, hogy vagyok annyira maximalista, hogy oda fogom tenni magam. Itt nemcsak színészi képességeimet feszegethetem, hanem egy kicsit csillanthatok a tánctudásomból is.

Schobert Norbi: Nem vagyok egy nagy zsonglőr, sose voltam légtornász és nem tudok tárgyakat dobálni, de szívesen minden ökörséget megtanulok.

Horváth Éva: Bármilyen kihívást hajlandó lennék bevállalni, bár egy bungee jumpingtól biztos megállna a szívem. Az akrobatikus feladványok kifejezetten érdekelnek, illetve bármi, ami állatokkal kapcsolatos.

Veréb Tamás: Nincs tériszonyom, de a nagy vizektől, tengerektől, óceántól nagyon félek. Bízom benne, hogy semmilyen vízzel kapcsolatos feladatot nem kapok majd.

Curtis: Amikor először felhívtak, hogy szerepeljek, nagyon meglepődtem. Még sosem hívtak ilyesmi műsorban, de azonnal igent mondtam, hiszen ez egy jó lehetőség, hogy bizonyíthassak, és a közönség láthassa, milyen ügyes is vagyok.”

Szandi: „Nem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mire vágyom, de szó szerint bevonzottam ezt a feladatot. Ez az a műsor, amiben bármi megtörténhet. Hetente háromszor járok edzeni, készülök a nehezebb feladatokra.

Pápai Joci: Könnyebb lenne felsorolni, hogy milyen fóbiám nincs. A feleségem szerint nem kellett volna vállalnom ezt a műsort, mert ismeri a gyenge pontjaimat. Nehezen lépek ki a korfontzónámból, de remélem sikerül szembenéznem a félelmeimmel.

Koholák Alexa már nagyon készült a műsorra, és meglehet, hogy még a Csak show és más semmi előtt, kimondja szerelmének a boldogító igent. Alexa már feleségként és showkirálynőként debütálhat. Alexa esküvőjének részleteiről lapunk 8. oldalán tudhat meg többet.

Baronits Gábor: Egy héten hat alkalommal járok konditerembe, mert úgy érzem, szükségem lesz arra, hogy erőben legyek. A motorbalesetem óta megfontolt ember vagyok, ezért ha nehéz feladatot kapok, azt is ésszel fogom csinálni.

Eke Angélát eddig nem nagyon láthattuk televíziós műsorokban, ám a Junior Príma díjas színművész, performer, bábművész, rendező és nemzetközi művész szinte bárhol megállja a helyét, most pedig showkirálynőként is próbára teszi majd magát

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.