RETRO RÁDIÓ

Új fejezethez érkezett Nacsa Olivér és menyasszonya élete

Új fejezethez érkezett Nacsa Olivér és menyasszonya élete
bdf
Szerző
bdf
Létrehozva2018. 09. 27. 14:15

Nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is teljes az összhang és a harmónia Nacsa Olivér és menyasszonya, Somossy Barbara között.

Minden héten egy alkalommal találkozhatunk a szerelmesekkel a tévéképernyőkön, hiszen együtt vezetik az M5 csatornán a Kult'30 - Az értékes félóra című kulturális műsort. Nacsa Olivér a közös munkáról először a %RIPOST%-nak beszélt.

"Fantasztikus volt, nagyon jól is sikerült és rengeteg dicséretet kaptunk. Igaz, szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen mindketten belekóstoltunk már a szakmába. Barbi három éve dolgozik riporterként, és folyamatosan voltak élő bejelentkezései, én pedig huszonhárom éve televíziózom, ezért annyira nem volt idegen a közeg" - mondta el lapunknak Nacsa, aki hozzátette, ennek ellenére is izgultak az első élő adás előtt.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Olivér Nacsa (@olinacsa) által megosztott bejegyzés,

"Nem volt sok előkészület, közvetlen az élő adás előtt próbáltunk, de hiba nélkül sikerült. Barbival jól kiegészítettük egymást.

Kijelenthetem, hogy az a harmónia, ami a magánéletben megvan közöttünk, az a munkában is jelen van

- folytatta a tévés, aki nagyon büszke menyasszonyára.

"Természetesen kikéri a véleményemet. De minden elfogultság nélkül azt kell mondjam, hogy Barbi profibbnak tűnt nálam. Fantasztikusan, hibátlanul, fejből, választékosan fogalmazott.

Teljesen elvarázsolt a tehetsége.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.