RETRO RÁDIÓ

Õszinte vallomás: Egykori szerelme képtelen elengedni Orbán Józsit

Õszinte vallomás: Egykori szerelme képtelen elengedni Orbán Józsit
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 08. 08. 21:05

Sokakat megdöbbentett Orbán Józsi halála, de vannak, akik képtelenek elfogadni a veszteséget.

Orbán Józsi hosszas betegség után július 30-án, hetenéves korában örökre lehunyta a szemét.

Barátai, pályatársai és szerelmei is gyászolják a zenészt, aki mindenki életébe vidámságot vitt.

Józsi egykori szerelme Marianna, évekkel korábban három évig volt együtt a zenésszel, akinek az utolsó napjaiban is fogta a kezét, látogatta a kórházban.

A gyászoló a szerda reggeli Mokkában beszélt kettejük kapcsolatáról. Kiderült, hiába szakítottak, Józsi minden örömét, baját továbbra is megosztotta vele.

Mindig támogatták egymást az életben.

Talán ennek köszönhető az is, hogy Marianna megérezte egykori szerelme halálát, de felfogni még mindig nem tudta a veszteséget.

Orbán Józsi temetése augusztus 9-én, csütörtökön délután 17 órakor lesz római katolikus szertartás szerint. Ezt megelőzően a barátok  szerveztek egy bú­csúztatót Budapesten is. A Március 15. té­ren található Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban búcsúznak el tőle délelőtt 11 órakor.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.