
Az énekesnõ megtisztelõ felkérést kapott, és könnyen lehet, hogy elfogadja, ennek köszönhetõen pedig idõvel a rajongók is láthatják õt a filmvásznon.
Zalatnay Sarolta egyik legnagyobb álma, hogy film készüljön az életéről. Ehhez már csak a megfelelő főszereplőt kell megtalálnia, és úgy tűnik, van is egy ötlete.
Szeretné, ha Tóth Gabi alakítaná őt az önéletrajzi műben.
![]()
Nem adtam fel a legnagyobb tervem, szeretném megvalósítani az életrajzi filmemet.
Már jó ideje összeállt a forgatókönyv a fejemben, sőt már többször majdnem el is indult a dolog, csak mindig valami anyagi nehézségbe ütköztem. Segítséget nem kértem, mert bár valahol a zsigereimben érzem, hogy ebből csak jó sülhet ki, eddig féltem az elutasítástól. Nagyon nehezen dolgoznám fel. De most valahogy átlendültem, nagyon elhatároztam magam, és remélem, a fordulat is bekövetkezik. Sokat gondolkodtam már a színésznő személyén, aki engem alakítana, de ugye, ide hang is kell. No meg lendület, ami bennem volt épp elég, és van a mai napig is. Gondolkodtam azon is, ki az, aki külsőben is jó lenne, és leginkább Tóth Gabit tudnám elképzelni a szerepben" - mondta el a Borsnak Cini.
A lap megkereste Tóth Gabit, aki, bár még nem kapott hivatalos megkeresést, örült az ötletnek.
"Bevallom, meglepett a kérdés, mert nem tudtam Cini filmtervéről, de nagyon megtisztelőnek találom, hogy rám gondolt, és bennem bízna meg annyira, bennem látja a lehetőséget, hogy a filmvásznon az ő különleges karakterét megjelenítsem.
![]()
Kisfilmben, színdarabokban szerepeltem már, de ez hatalmas feladat lenne.
Biztos vagyok benne, hogy ha úgy alakul és elvállalom, minden tudásommal, tehetségemmel és erőmmel azon lennék, hogy hitelesen alakítsam Cinit, hiszen ő a popszakma egyik legendás énekesnője.
Volt ő nagyon fent és nagyon lent is.
De énekesnő vagyok, ahogy ő, én is sok mindenen átmentem a karrierem során, így biztos vagyok benne, hogy tudnék miből építkezni" – fogalmazott diplomatikusan Gabi.







