RETRO RÁDIÓ

Döntőbe kerültünk a Fi­a­tal Ze­né­szek Eu­ro­ví­ziós Ver­se­nyén

Döntőbe kerültünk a Fi­a­tal Ze­né­szek Eu­ro­ví­ziós Ver­se­nyén
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2018. 08. 23. 20:28

Sikeresen szerepelt Bencze Máté a Fiatal Zenészek Eurovíziós versenyének elõdöntõjében, így az augusztus 23-i döntõben is színpadra állhat.

A 18 éves, debreceni születésű Bencze Máté a három részre bontott szombati elődöntő harmadik etapjában mutatta be tudását az edinburgh-i Usher Hallban.

Műsorában Jules Demersseman Fantázia egy eredeti témára J. S. Bach g-moll szonáta BWV. 1020. – I. Allegro tétele és Pedro Iturralde Kis csárda című műve szerepelt.

„Úgy gondolom, hogy már az is óriási dolog, hogy bekerültem 18 zenész közé, akik felléphettek a Fiatal Zenészek Eurovízióján – nagy élmény és megtiszteltetés Magyarországot képviselni ezen a versenyen.

Úgy érzem, hogy magamhoz képest is sikerült jól teljesítenem az elődöntőben és nagyon örülök, hogy a zsűri is hasonlóképpen vélekedett és továbbjuttatott

– mondta a zenész. 

A csütörtöki döntőben Máté mellett az orosz Ivan Besszonov, a norvég Birgitta Elisa Oftestad, a cseh Indi Stivín, a német Mira Foron és a szlovén Nikola Pajanoviæ mérkőzhet meg a győzelemért.

Bencze Máté az augusztus 23-i döntőben Jacques Ibert Concertino da camera című művét játssza majd a zsűri előtt. A verseny végső győztese a trófea mellett 7000 euróval is gazdagodik, emellett a következő szezonban a BBC Skót Szimfonikus Zenekarával léphet fel.

„Nem vagyok izgulós típus, így egyáltalán nem tartok attól, hogy színpadra kell állnom augusztus 23-án. Nagyon várom, hogy egy olyan hatalmas és elképesztően jó hangzású teremben fújjak, amilyen az edinburgh-i Usher Hall. Bízom benne, hogy a döntőben is jó helyezést tudok elérni, de már magáért a lehetőségért is hálás vagyok, aminek köszönhetően felléphetek egy ilyen rangos nemzetközi versenyen” – mondta el Bencze Máté a csütörtöki megmérettetésről.

A Fiatal Zenészek Eurovíziójának döntőjét augusztus 23-án 20.30-tól élőben közvetíti az M5 kulturális csatorna, a BBC-vel együttműködve, előtte 20 órától az elődöntőről készült összefoglalót láthatják az csatorna nézői.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.