RETRO RÁDIÓ

Győzike újra bajban van! Megint nyomoz utána a rendőrség

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 07. 02. 07:50

Még csak pár hete nyugodtak le a kedélyek, de most újra vallomást kell tennie Gáspár Gyõzõnek.

Gáspár Győző az adóhatóság legfrissebb álláspontja szerint nem sikkasztott és nem csalt adót. De most úgy néz ki, újra bíróság elé állhat a showman: a salgótarjáni rendőrség okirattal való visszaélés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást – az ügyben pedig kihallgatják Gáspár Győzőt, és lánya, Evelin is bajba került, írja a Blikk

"Korábban Evelin adott nekem egy meghatalmazást, hogy én mint az édesapja, intézzem az ügyeit. Elfoglalt az iskola miatt, hosszú hónapokig dolgozott a diplomamunkáján, ezért nem volt mindenre ideje. Az állt a papíron, hogy az adóbevallását, a folyószámlaügyeit és egyéb dolgait is intézhetem. Most valaki feljelentést tett, hogy tudomása van arról, a dokumentumot nem is Evelin írta alá, hanem oda lett hamisítva a neve" – dühöngött a lapnak Győzi, akit hamarosan tanúként hallgatnak ki Evelinnel együtt.

"Nem is értem, erre miért van szükség! Két tanút már kihallgattak, ők is elmondták, Evelin írt alá. A lányomat is kihallgatják, pedig ő aztán semmi rosszat nem tett, csak próbálja élni az életét."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.