RETRO RÁDIÓ

Ez botrány: Betiltott, rákkeltő gyógyszert kapott a Neoton sztárja

Ez botrány: Betiltott, rákkeltő gyógyszert kapott a Neoton sztárja
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2018. 07. 19. 12:30

Arról fogalma sincs, mennyi kárt okozott a szervezetében a hibás vivõanyag...

Jogosan háborodott fel Végvári Ádám, a Neoton gitárosa ugyanis hosszú ideje azt a vérnyomáscsökkentőt szedi, amiről kiderült, hogy rákkeltő hatása miatt rég ki kellett volna vonni a forgalomból. Ahogy arról a %RIPOST% korábban a címlapon is beszámolt, a gyógyszert 6 éve szennyezik rákkeltő anyagokkal.

A zenész nem bírta a többi tabletta mellékhatásait, ezért kénytelen kitartani a szennyezett pirula mellett, ám mostantól egy másik gyógyszergyár termékét fogja szedni. Ahogy más páciens sem, ő sem tudja, pontosan mennyi kárt okozott a szervezetében a hibás vivőanyag.

Ugyanis - ahogy nemrég kiderült - egy kínai gyártó egyik alapanyaga miatt függesztették fel július elején közel 30 vérnyomásszabályozó gyógyszer forgalmazását. A hatóság viszont engedélyezte a forgalomban lévő anyagok szedését, azzal a javaslattal, hogy minél előbb cseréljék le őket.

Első szakmám vegyész, ezért is háborodtam fel ennyire, hiszen most az egészségem forog kockán

- méltatlankodott a Borsnak Végvári.

"Egy ilyen hibát egy nap alatt ki lehet deríteni, semmi esetre sem kell hozzá három hét. Három éve derült ki, hogy szednem kell a gyógyszert, állító­lag túl kevés vizet ittam, ezért alakult ki nálam a magas vérnyomás" - tette hozzá a zenész, akinek most még fokozottabban kell óvnia egészségét, hiszen zajlik a nyári turné, és készülnek az októberi nagy, arénás Neoton-koncertre is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.