Komoly döntést hoztak: Ezért költözött el Erdei Zsolt családja

Számolatlanul kell legyûrnie a kilométereket a nyáron Erdei Zsoltnak, ha látni akarja a gyerekeit.

A korábbi profi világbajnok bokszoló, a jelenleg a Magyar Ökölvívó Szakszövetséget vezető Erdei Zsolt párja, Réka a következő hónapokban Balatonfüredre költözik, hogy gyermekeik, Gréta és Vilike  élvezhessék a Balatont.

Madár a fővárosban marad, a családjától távol. Rengeteg feladat vár rá az augusztus végi junior világbajnokság szervezése miatt, összesen mindössze egy hét szabadságot engedhet csak meg magának. Sőt, nagyobbik fiáról, Viktorról is le kell mondania néhány hétre, hiszen a srác nyarakat a megegyezés szerint az édesanyjával tölti.

"Azt tervezem, hogy amikor csak lesz időm, azonnal indulok Füredre, próbálok együtt lenni a gyerekekkel a hétvégéken, és akár csak egy-egy napot hozzátenni a hétköznapokból is, de alapvetően Budapesten kell maradnom dolgozni. Azt az egy hetet azonban, amikor én is lemegyek, semmiért nem vagyok hajlandó feladni"

– mondta  Madár a Blikknek, akinek persze, nagyon hiányoznak majd a kicsik, de tudja, a gyerekeknek ez a legjobb.

A friss levegő, a sok játék és az úszás segít nekik abban, hogy elfeledtessék életük kezdetének nehéz időszakát, hiszen mind Gréta, mind pedig Vilmos koraszülöttként jött a világra. Szerencsére most már mind a ketten szépen fejlődnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés: ezek a cégek évtizedeken át tudatosan mérgezik az embereket

origo.hu

Meglepő dolog derült ki az állatkínzással vádolt Dollyról

borsonline.hu

Megrázó felvétel: saját testével védte az iskolásokat a ketrecharcos - Videó

vg.hu

Sztrájk kezdődik Székesfehérváron: az Arconic-Köfém Kft. gyára teljesen leáll

ripost.hu

Elképesztő az összhang a Sztárban Sztár győztese és kedvese között

magyarnemzet.hu

Suhajda Szilárd ül a Mount Everesten – előkerült az utolsó, megrázó fotó róla

origo.hu

Drámai vonatbaleset Indiában: 300-hoz közelít a halálos áldozatok száma

mindmegette.hu

Fagyihoroszkóp: milyen ízű jeges nyalánkság illik leginkább a csillagjegyedhez?

ripost.hu

A magyar határhoz érnek a hírhedt Pokol Angyalai

ripost.hu

"Krisztiánnak igent mondanék" – jövőbeli terveikről meséltek a Párharc győztesei

ripost.hu

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Önfejlesztés és pozitivitás a legfontosabb célja az életében Sáfrány Emesének

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly fájdalmak kínozták: Meg kellett műteni az Exatlon bombázóját

SZTÁRDZSÚSZ

Ismét áll a bál: Azahriah szerint G.w.M megélhetési zenész

SZTÁRDZSÚSZ

„Egy ekkora implantátumnál ez elkerülhetetlen” – Zalatnay Cini reagált Molnár Anikó mellműtétjére

SZTÁRDZSÚSZ

Rúzsa Magdi ledobta a cukiságbombát: így élvezik a Balatont hármas ikreivel – fotók

SZTÁRDZSÚSZ

„Nagyon vártam őt, boldog voltam, mikor megszületett” – különleges kapcsolat van Janicsák Veca és nővére között