tóth gabi
A genetikus volt barátnõje törvénytelen módon eshetett teherbe Czeizel Endrétõl.
A Fővárosi Főügyészség felülvizsgálta a korábbi határozatát és új eljárást rendelt el a mesterséges megtermékenyítési ügyben. A 24.hu megtudta, hogy Czeizel Endre két legkisebb gyermekének édesanyját gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.
Czeizel Endre öt gyermeket hagyott maga után. Három gyermeke már felnőtt és a tudósnak már több unokája volt, amikor a második felesége, Erzsébet mellett az egyik tárgyalásán megismerkedett a nála 43 évvel fiatalabb, joghallgató Dórával. A fiatal nőtől két gyermeke született, András és Fanni. Czeizel a könyvében részletesen írt a fiatal nőhöz fűződő kapcsolatáról:
"Sok hónap alatt szép lassan alakult ki köztünk az az érzelmi kapcsolat, ami egy ponton átcsapott szerelembe. Nem volt egyszerű a helyzet. Házas, családos emberként más nőbe szeretni soha nem az. Idős korban egy egyetemista lánnyal viszonyt létesíteni különösen nem az. Neki pedig még nem volt férfi az életében. A hazai sztereotípiák szerint mindez, úgymond, halmozottan hátrányos helyzet. Elmondtam neki, hogy nem válok el, nem hagyom el a feleségemet, aki akkor már csaknem harminc éve mellettem volt, és szeretett, meghurcoltatásom alatt is társam volt."
Czeizel valóban nem hagyta el a feleségét. Kisfia születése után hét közben Erzsébettel, a hétvégén pedig Dórával volt. Ezt tudomásul vette a felesége és fiatal párja is. Dóra később szeretett volna még egy gyereket, Czeizel azonban nem, és ez egy idő után egyre több konfliktus forrása lett.
"Éreztem, hogy lépnem kell. Otthagyni Dórit és otthagyni Andrist képtelenségnek tűnt. Szerettem és szeretem őket. Romantikus szakmai énem kitalált egy kompromisszumos megoldást. Lefagyasztattam a spermámat, és Dórival megbeszéltem, hogy ezt a halálom után felhasználhatja... Biztos voltam fogamzóképtelenségemben. Mégis, Dóri egyszer csak arról tájékoztatott, hogy várandós. A hír hallatán, hogy újra apa leszek, kiborultam, mert nagy felelőtlenségnek tartottam. A gyermeknek apára is szüksége van" – írta könyvében, Czeizel Endre. Fanni tehát mesterséges úton fogant.
Czeizel hiába egyezett bele korábban abba, hogy Dóra felhasználja a lefagyasztott spermáját, arra nem gondoltak, hogy ez a későbbiekben problémát jelenthet. A helyzet ugyanis az, hogy a törvények szerint hivatalosan csak férj, vagy élettárs lehet a donor. Később kiderült, hogy a spermadonor beleegyezői nyilatkozatra nem is a professzor, hanem egy másik férfi neve és adatai kerültek. Ezután jelentették fel Dórát emberi testrész tiltott felhasználása miatt.