Mindenki Cserhalmi Györgyért szorít

Súlyos gerincmûtétje után úgy tûnt, Cserhalmi György rövidesen újra színpadra állhat. Lapunk azonban megtudta: a június 16-án induló Körhinta címû darab külföldi turnéján nem vesz részt a társulattal.

Hosszúra nyúlik Cserhalmi György rehabilitációja, ezért elképzelhető, hogy egy évig még nem áll színpadra a művész. Úgy tudjuk, a Nemzet Színésze az idei évadra felmentést kapott a Nemzeti Színháztól, mert bár folyamatos rehabilitáció alatt áll, még nem épült fel teljesen.

„Nemrég műtötték a művészurat, aki nem erőltetheti meg magát. A szóbeszéddel ellentétben az idei évadban még nem tér vissza, de reményeink szerint a 2019/2020-as szezonban már színpadra áll” – mondta lapunknak egy színházi bennfentes, aki szerint nagyon nehéz időszakon megy keresztül Cserhalmi, hiszen a felépüléséért való küzdelme már több mint egy éve tart.

A rajongók és a színházkedvelők aggódnak a művészért és bíznak abban, hogy mihamarabb felépül. Cserhalmi tavaly áprilisban esett át egy súlyos térdműtéten, melyet követően váratlan komplikációk léptek fel. Gerincprobléma alakult ki nála, ezért az orvosok azonnal megoperálták.

„Nagyon kemény. Az orvosok többféle módon próbálják enyhíteni a fájdalmakat. Kapok izomlazítót és gyulladáscsökkentőt is” – mesélt akkor a részletekről a %RIPOST%-nak Cserhalmi, aki két hét után hagyhatta el a kórházat, a szakemberek pedig kötelező gyógytornát írtak elő neki. Állapota sajnos nem javult, ezért júniusban ismét kórházba került. Bár a székesfehérvári Vörösmarty Színház tervezte a színész novemberi visszatérését, a közönségnek csalódnia kellett. Cserhalmi fizikailag még nem állt készen arra, hogy újra játsszon.

„Minden az egészségügyi állapotomtól függ: ha megengedi, színpadra lépek, ha nem, akkor nem” – mondta el még szeptemberben lapunknak a Nemzet Színésze, akiről csak később derült ki, hogy hónapokig lábra sem tudott állni. Újra kellett tanulnia járni. Akkor ő maga kérte, hogy helyettesítsék a darabjaiban. A színházkedvelők legnagyobb örömére aztán az év végén jó hír érkezett, hogy az Úri muri című darabban visszatér. A Nemzeti Színház közleményt is kiadott, miszerint Cserhalmi már megkezdte a próbákat, de végül nem állhatott a közönség elé a premieren. „Ez nekem most nem megy. Próbálni tudok, de egy előadást ütembiztosra megcsinálni nem, ezt be kellett látnom” – vallotta be egy videóinterjújában.

Egy biztos, Cserhalmi emberpróbáló időszakon megy keresztül, és bár a kezdetekben azt hitte, gyors ütemben halad majd a rehabilitációja, a jelek szerint több időre van szüksége. A színész azonban nem tétlenkedik, a háttérben folyamatosan dolgozik. Nemrég Vidnyánszky Attila kérte fel Örkény István klasszikusának, a Macskajátéknak a rendezésére, amit boldogan el is vállalt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A bolygó legszexibb nőjének nevezik a hatalmas mellű műsorvezetőt - képek

borsonline.hu

Tóth Gabi végre megtörte a csendet, nyilvánosan üzent

mandiner.hu

A szíriaiak németországi beilleszkedésének egyik legfőbb akadálya az illemhely

ripost.hu

Hihetetlen változás: rá sem ismerni Tóth Andira - Fotó!

origo.hu

Bikiniben focizott Berki Mazsi - VIDEÓ

mindmegette.hu

Év végéig befagyasztja árait az egyik legnagyobb hipermarketlánc

ripost.hu

Zokogva beszélt fia haláláról az anya: barátja vitte a halálba Sátoraljaújhelynél

vg.hu

Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (X)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Durva! Ezért nem mernek itthon szórakozóhelyre menni Marics Petiék

SZTÁRDZSÚSZ

Szorcsik Viki először és utoljára szólalt meg a Mischinger-botrányról: „Nem megúsztam a pert, mert nem is volt ügy”

SZTÁRDZSÚSZ

Ledobták a textilt, falatnyi bikiniben pózolnak a magyar sztárok

SZTÁRDZSÚSZ

"Volt olyan ismerősöm, aki pont így veszítette el az életét" – kiakadtak az emberek Király Viktor feleségére

SZTÁRDZSÚSZ

Hihetetlen változás: rá sem ismerni Tóth Andira - Fotó!

SZTÁRDZSÚSZ

"Miért kell csapkodni, meg ugrálni?"- Wolf András tajtékzott versenyzői miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Elképesztő tehetség Ördög Nóra kislánya - fotók

SZTÁRDZSÚSZ

Demcsák Zsuzsa is beszólt az injekciótól fogyó celebeknek