RETRO RÁDIÓ

Csúnyán átverték: több százezer forintot húztak le Joshi Bharatról

Csúnyán átverték: több százezer forintot húztak le Joshi Bharatról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 02. 10:30

Éveken keresztül több százezer forintot vontak Joshi Bharattól, miután egy nõ átverte.

Joshi Bharat a saját kárán tanulta meg, hogy nem szabad mindenkivel jóhiszeműnek lennie. Mert bár ő mindig jó szándékkal fordul mások felé, nem biztos, hogy ugyanezt kapja vissza.

"A nyolcvanas években egy bábszínházban dolgoztam, és a büfésnő megkért, hogy írjam alá a hiteligénylő papírjait tanúként. Persze meg is tettem, anélkül hogy elolvastam volna. Aztán a hölgy nem fizette a törlesztőt, így tőlem és két kollégámtól vonták le éveken keresztül. Ez egy jó lecke volt arra, hogy legközelebb résen legyek

– mondta a lapnak a műsorvezető, aki a Lokálnak már azt is elárulta, hogy a történtek ellenére nagyon rég megbocsátott már az asszonynak.

"Úgy érzem, hogy leginkább a tudatlanságról szólt ez a történet. Azt hittem, hogy a szerződést csak mint tanúk írtuk alá, de kiderült, hogy valójában kezes voltam. Nemcsak én jártam így, hanem két kollégám is. Pár százezer forintról lehetett szó, ami a nyolcvanas években nagyon nagy pénznek számított. Évekig vonták tőlünk ezt az összeget. Szó szerint jó tanulópénz volt. Bepaliztak, de nem fontos már.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.