RETRO RÁDIÓ

Nehéz családi hátteréről tálalt ki Áll az alku! gyönyörű játékosa

Nehéz családi hátteréről tálalt ki Áll az alku! gyönyörű játékosa
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2018. 04. 20. 21:55

Habár Magyarországon nõtt fel, szülei a vietnámi hagyományok szerint nevelték.

Az Áll az alku! fiatal játékosa, Tran Thi Ngoc Ha, vagyis Háci 4,4 millió forinttal távozott a vetélkedőből. Azt mondja, az összeget befekteti, hogy később másokon is segíthessen.

Õ ugyanis tudja, milyen a nagy szegénység. A családjával hároméves korában jött Vietnámból Magyarországra, bár eredetileg öt évig maradtak volna csak, Háci úgy döntött itt telepedik le.

Ám a fiatal lány sokáig nem tudott elszakadni szülőhazájától, édesapja és édesanyja a nevelési elveiket Ázsiából importálták.

„Engem a vietnami hagyományoknak megfelelően nagyon konzervatívan neveltek. Nem járhattam el pizsamapartikra, mint a többiek, sosem aludhattam a barátnőmnél, nem mehettem bulizni. Azt mondták, egy kiskorú lánynak otthon a helye. A pasizás pedig szóba sem jöhetett, a szüleim úgy vélték, a fiúk csak elvonnák a figyelmemet a tanulásról."

Így aztán konkrétan rejtegetnem kellett őket. Emlékszem egyszer az erkélyen kellett elbújtatnom egy srácot. A szüleim váratlanul hazaértek. Persze lebuktunk

– mondta nevetve a Best magazinnak a lány, aki elárulta, volt, hogy a szülei elijesztették a párját, aki inkább szakított vele.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.