RETRO RÁDIÓ

Még nincs vége: Ismét aggódhatnak barátai a nagybeteg Orbán Józsiért

Még nincs vége: Ismét aggódhatnak barátai a nagybeteg Orbán Józsiért
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2018. 04. 19. 09:45

A kemoterápiára jól reagált a zenész szervezete, most a mellékhatások okoznak problémát.

Orbán Józsi tavaly ősszel került kórházba, ahol hamar kiderült, több rákos megbetegedéssel is meg kell küzdenie: a tüdejében és az agyában is mutattak ki daganatot.

A 100 Folk Celsius énekese azonban nem adta fel a harcot, vállalta a kemoterápiát. Szerencsére jól reagált a szervezete a kezelésekre, hiszen mára úgy fest, teljesen eltűntek a daganatok Józsi szervezetéből. Benkő László fia, aki mindvégig Orbán Józsi mellett volt, lapunknak elárulta, most az étkezésre kell nagyon ráerősíteni.

"Józsi a betegsége előtt sem volt nagy étvágyú, de most nagyon fontos lenne, hogy többet egyen, hiszen meg kell erősödnie a kezelések után. Emiatt vannak ugyan hisztik, de legalább az epret szereti, abból egy nap másfél kilót megeszik”

– mondta Benkő Balázs, aki nem hagyja lazsálni barátját.

"Mindennap szobabicikliznie kell minimum tizenöt percet, mert az elmúlt hónapokban legyengültek a lábai is, de szerencsére erre nem kell rávenni, Józsi csinálja magától. Persze a biztonság kedvéért mindig van nála valaki, hogy felügyelje a dolgokat”

– mondta nevetve Benkő Balázs.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.