RETRO RÁDIÓ

Fordulat a komoly műtéten átesett magyar legenda állapotában

Fordulat a komoly műtéten átesett magyar legenda állapotában
Totti
Szerző
Totti
Létrehozva2018. 02. 16. 22:40

Gidófalvy Attila kihasználta a januári pihenõidõszakot, és két halaszthatatlan operáción esett át.

Miután mindkét szemén szürkehályog volt, már alig látott. Ezért lézeres műtéten esett át, és kapott egy műlencsét. A másik operációt a kezén végezték el.

Gidófalvy Attilának már próbálnia kell, hiszen lassan beindulnak együttesének koncertjei, ráadásul Nagy Feró 40 éves buliján is fellép.

A kezem már olyan görcsben volt, hogy nem bírtam már játszani 

- mondta a %RIPOST%-nak a zenész. "Ezért vállaltam be az újabb, negyedik ilyen műtétet. A szemem az szépen gyógyul, lassan úgy látok, mint a sas. Na jó, nem, hiszen a másik szememen is van szürkehályog. Viszont a kezem nem úgy gyógyul, ahogy vártam, még vannak fájdalmaim, néha görcsöl. Így pár próbát ki is hagytam, de lassan mennem kell, hiszen mindjárt itt a március harmadika, akkor a Gidó és a Fáraó együttesemmel koncertezek, után jönnek a Karthago bulik. Nagyon remélem ezalatt a két hét alatt teljesen rendbe jövök!”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.