RETRO RÁDIÓ

Élet és halál között, az orvosok is lemondtak a legendás színészről

Élet és halál között, az orvosok is lemondtak a legendás színészről
bdf
Szerző
bdf
Létrehozva2018. 01. 11. 16:30

A színészt mentõhelikopter szállította kórházba. Nem láttak sok esélyt arra, hogy felépül.

Tavaly nyáron a manduláját operálták Kovács Lajosnak, ráadásul a cukra is olyan magasra szökött, hogy elájult. Szerencsére most már nyoma sincs a bajnak. 

„Egy kaposvári vendégelőadáson tűnt fel három éve, hogy folyamatosan szédülök, és roppant gyenge vagyok. Kiderült, tizennyolcas a cukrom, ami bő háromszorosa a normálisnak. Minden bizonnyal ez a tizenkét évvel ezelőtti hasnyálmirigy-gyulladásom maradéka” – mesélte a Story-nak Lajos, akinek annak idején szembe kellett néznie a halállal. Két hónapig feküdt az intenzíven, már az orvosok is lemondtak róla, de valami csoda folytán megmenekült.

Kétszer műtöttek, aztán vérmérgezésem lett. Az volt a durrdefekt, amikor mind a négy kerék egyszerre durrant ki. Mentőhelikopter vitt az Uzsoki utcai kórházba, és útközben lepörgött előttem az egész életem.

 

"Mire a kórházba értünk, valami csoda folytán lement a lázam, sőt két hét múlva haza is engedtek” – emlékezett vissza a történtekre a színész, aki 73 évesen is mindent megtesz azért, hogy fitten tartsa magát

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.