Létrehozva: 2017.12.28.

Pacemakerjéről vallott a Nemzet Színésze: Ráhajtok egy elemcserére

Az idõs színészlegenda mostanában betegeskedett, de nem volt ideje a pihenésre, hiszen folyamatosan színpadon van.

A 2011-ben a Nemezt Színészei közé választott Molnár Piroska komoly megfázással küzd, de nem igazán tud meggyógyulni hiszen novemberben 24 előadásban játszott, míg decemberben 22 alkalommal láthatták őt a nézők. Erről D.Tóth Krisztának mesélt az Elviszlek magammal felvételén. A színésznő évek óta pacemakerrel él, ezért nem szerencsés, ha tartósan betegeskedik. Ennek ellenére vidáman mesélt a szívét ütemben tartó kenyeréről.

"Hetvenkét éves vagyok és egyre nehezebb fizikailag az embernek. Itt fáj-ott fáj, de a színpadon ebből semmit sem vehetnek észre a nézők. Jönnek a betegségek, de többnyire legyőzőm őket. Néhány éve pacemakert kaptam és úgy néz ki, minden rendben van. Járok kontrollra és mindig megmondjak, mennyi időre van még benne elem.

Én azt mondom, hogy azért ráhajtok még egy elemcserére!

Lehet vele élni és dolgozni. Szerencsés korban élünk, hogy az ilyen kütyükkel még el lehet ketyegni…”

- mondta nevetve a Nemzet Színésze.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról