RETRO RÁDIÓ

Óriási fordulat Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyében

Óriási fordulat Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyében
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2017. 12. 21. 11:50

A 2009-ben elhunyt popikont egykori pártfogoltja vádolta meg szexuális zaklatással. A bíróság most meglepõ döntést hozott!

Ejtette a bíróság azokat a súlyos vádakat, amiket Britney Spears egykori szeretője, a koreográfus Wade Robson emelt a 2009-ben elhunyt Michael Jackson ellen - írta a Daily Mail.

A 35 éves férfi még gyerek volt, amikor Jackson a szárnyai alá vette, hogy egyengesse a karrierjét, ám Robson szerint nem csak emiatt tartotta maga mellett!

A tavaly ősszel megfogalmazott vádak szerint Jacko és legfőbb bizalmasai két sikeres vállalkozást is működtettek, amelyeknek az lett volna a feladatuk, hogy fellépéseket szervezzenek. Az MJJ Productions és az MJJ Venture alkalmazottjai azonban a valóságban egészen mást csináltak! Õk voltak azok, akik felkutatták és becserkészték azokat a gyerekeket, akiken Jackson később kiélte perverz vágyait.

A bíróság több mint egy évig foglalkozott a szövevényes üggyel, ám Wobson számításai végül nem jöttek be. Az ítélet szerint ugyanis a két említett vállalkozás vagy annak vezetői már nem vonhatóak felelősségre az esettel kapcsolatban.

Bár a bíró, Mitchell L Beckloff nem zárta ki, hogy Robson igazat állít, végül ejtették az ügyet.

Robson feldühödött ügyvédje, Vince Finaldi természetesen nem ért egyet a döntéssel, és fellebbezést fontolgat.

Vajon ez esetben mi lesz a folytatás?

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.