RETRO RÁDIÓ

Kiderült, komoly kezeléseket kap a nagybeteg magyar zenészlegenda

Kiderült, komoly kezeléseket kap a nagybeteg magyar zenészlegenda
bdf
Szerző
bdf
Létrehozva2017. 12. 22. 07:10

Zenésztársai egy emberként drukkolnak, hogy javuljon az énekes állapota.

Orbán Józsi, a 100 Folk Celsius gitáros-énekese csak a legfontosabb koncertjein zenél. A súlyos betegséggel küzdő zenész komoly kezeléseket kap, ezek pedig minden erejét felőrlik. Végül Kassára is követte zenésztársait, ahol az Omegával aratott hatalmas sikert a zenekar.

„Józsi akaratereje hihetetlen, most is meglepett minket. Mi már elindultunk, ő külön jött utánunk Kassára. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy végül így döntött."

Mi rábízzuk, mit vállal most el. Két dalt énekelt, és annak is nagyon örültünk. Bízom benne, hogy egyre jobban lesz, ahogy Benkő Lacival is történt.

"Õ egyetlen koncertet hagyott ki, de már mindig jön velünk. Laci teljesen jól van, dirigál, veszekszik, szóval minden visszazökkent a rendes kerékvágásba, ami megnyugtató” - mondta el a Borsnak Kóbor János.

Orbán Józsi októberben az utcán lett rosszul, onnan szállították kórházba, ahol kiderült, hogy súlyos betegséggel küzd. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.