RETRO RÁDIÓ

Ebből baj lesz: Pamela kezében Berki sorsa

Ebből baj lesz: Pamela kezében Berki sorsa
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2017. 12. 19. 07:40

Berki Krisztián mélyen hallgat, Hódi Pamela pedig negyedik napja õrjöng.

Kitört a háború Berki Krisztián és Hódi Pamela között! A baj csak az, hogy az áldozat a közös gyermekük, a négyéves Natasa Zselyke.

A szülők már egy ideje külön élnek, és bár eddig úgy tűnt, nincs közöttük ellentét, múlt pénteken Pamelánál elszakadt a cérna. Berki ugyanis az egyik facebookos élő bejelentkezésében nem foglalkozott azzal, hogy kislányuk bugyi nélkül ült a kamera elé. Krisztiánt rengeteg néző figyelmeztette a közvetítés alatt, mégis percek teltek el, amire a családapa elküldte a kislányt felöltözni.

Történhetnek véletlen balesetek, és bizonyára a családapa sem akarta, hogy a lányát meztelenül lássa az internet népe, de az már nehezen magyarázható, hogy negyedik napja miért nem hajlandó törölni a videót a közösségi oldalról. Főleg úgy, hogy a kislány édesanyja, Pamela azonnal szólt neki, miután meglátta, mi történt. Péntek este óta ellepték Berki hivatalos oldalát a felháborodott kommentek, ő azonban csupán annyit fűzött az esethez:

Nem gondolnám, hogy nagy hibát követtem el.

A videó még ma is elérhető a közösségi oldalon. Hogy miért nem cselekszik a családapa? Vélhetően dacból, és azért, mert Pamela kérte. Szerettük volna megkérdezni Krisztiánt arról, hogy a lánya érdekében nem lenne-e a legegyszerűbb, ha leszedné a bejegyzést az oldalról, de nem kívánt nyilatkozni a témában. A családanya tehetetlen, így képtelen megnyugodni. Hétfőn a Mokkában adott hangot nemtetszésének.

"Nagyon feszült vagyok a történtek miatt, de ki kell álljak a lányomért” – kezdte ingerülten.

"Azt gondolom, egy apának azonnal korrigálnia kellett volna a tettét, ha gondatlanságból ilyesmit csinál. Főleg úgy, hogy tudja, 280 ezer követője van. Szerettem volna azonnal szólni neki, de letiltotta a hívásaimat. Végül egy barátnőm telefonjáról sikerült elérnem. Akkor azt mondta, tudja, már intézkednek. Gondoltam, letörli, de semmi nem történt! A mai napig fent van a neten a videó, ez felháborító! Megvan a véleményem arról, aki a felvételt készítette, de összességében Krisztián a felelős, hiszen ő az apja! Fürdés után nem ültetem be a kislányt egy élő bejelentkezésre úgy, hogy előtte nem adok rá bugyogót. Nati négyéves, közösségbe jár, médiaszereplő, nem szabad ilyennek kitenni!”

– panaszolta Pamela.

Berki talán nem is sejti, hogy milyen nagy bajba kerülhet, ha az édesanya hivatalos útra tereli az ügyet. A lapunk által megkérdezett gyermekvédelmi szakértő szerint a felvételt azonnal törölni kellene.

Ha tudni akarod, milyen következményei lehetnek Berki tettének, a %RIPOST% keddi számában elolvashatod.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.