Létrehozva: 2017.11.10.

Végre: először mutatta meg tündéri kislányát a népszerű sorozatsztár!

Gyönyörûek együtt!

A sorozatban talált rá a szerelem.

A történet szerint szintén állapotos lett, de mivel nem az akkori szerelme, Joe volt a vér szerinti apuja a picinek, így inkább szakított, és külföldre menekült, hogy új életet kezdjen. A Barbi szerepében ismertté vált Csákány Mónika eközben állítólag egy kollégájával esett szerelembe a forgatással töltött évek alatt. Megszületett kislányuk is, akit most először mutatott meg.

Mónika megható sorokkal kürtölte világgá örömét, hogy édesanya lehet!

Anyukám egyszer régen azt mondta nekem, hogy egy nő, mindazt a sok jót, amit az édesanyjától kap, csak a saját gyermekének tudja majd továbbadni. Akkor nem értettem. Most már igen! Hálás vagyok, az életemért!

"A kislányomért, aki feltétel nélküli szeretetre tanít, a szerelmemért, akitől családot kaptam, aki minden reggel elmondja, hogy szeret és, hogy gyönyörű vagyok, pedig még ki sem nyitotta a szemét... (...valószínűleg ezért!) Boldog vagyok! Anya vagyok! A kislányom ma 2 hónapos"

- írta a bejegyzésében, és azt is hozzátette: kislánya apukája nem szeretett volna szerepelni, ezért nincs a képen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock