Létrehozva: 2017.10.10.

Siófok a Mary PopKids-es fiúk második otthona

A Mary PopKids együttes énekesei amióta csak az eszüket tudják, szerelmesei a magyar tengernek.

A népszerű magyar, indiepopot játszó zenekar, a Mary PopKids frontemberei, Makumi Kamau és Bártfalvi Sándor imádják a Balatont.

„Egészen kisgyerekkorunktól tizenhat-tizenhét éves korunkig minden nyarat szinte végig Balatonszéplakon töltöttünk Sanyival. Mindkettőnk nagyszüleinek itt volt nyaralójuk. Az Ezüstpart Hotel kosárpályájáról ismerjük egymást” – mesélte Kama a %RIPOST%-nak.

„A nyarak olyanok voltak, mint egy tábor, csak estére kellett hazaérnünk. Egyébként viszonylag szabadon engedtek minket a szüleink. Volt egy fix tíz-tizenöt fős baráti társaságunk, akikkel egész nyáron együtt mozogtunk. Amikor kisebbek voltunk strandoltunk, kajakoztunk, vízibicikliztünk, fociztunk, kosaraztunk, később pedig elkezdtünk megismerkedni a balatoni éjszakai élettel” – sorolja az énekes, aki így a Balaton fővárosában is gyakran megfordult.

Siófok olyan volt nekünk, mint egy nagy sziget, ahol mindig nyár van. Nem is beszélve a jellegzetes nyári balatoni levegőről, ami mindig feltölt minket.

"Gyakorlatilag ez volt a második otthonunk, elég sok első élmény kötődik ide. Ilyen például az első habparty 2001-ből: a Palace diszkóban buliztunk Dario - Sunchyme című eposzára.”

Mivel a srácok ősszel kevesebbszer lépnek színpadra, amellett, hogy elkezdenek új dalokkal foglalkozni, biztosan szakítanak időt arra is, hogy leruccanjanak a tóhoz.

„Mindig szívesen járunk vissza Siófokra. Ha lent vagyunk, és belefér az időnkbe, előfordul, hogy ellátogatunk olyan helyszínekre is, ahová szép emlékek kötnek minket. Eszünk egy jót a széplaki vasútállomás büféjében, sétálunk a víztoronynál, az egykori Orion bárnál, vagy a híres Petőfi sétányon, ahol sokszor buliztunk a La Siestában, és Renegadeben.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait