RETRO RÁDIÓ

Ennyiért bérelheted ki Rékasi Károlyt egy napra

Ennyiért bérelheted ki Rékasi Károlyt egy napra
Bati
Szerző
Bati
Létrehozva2017. 10. 27. 07:10

A népszerû színész 2015-ös motorbalesete után nehéz idõszakon ment keresztül.

Fizikailag, lelkileg és anyagilag is padlóra került, de hiába tépte meg az élet, nem adta fel! Eldobta a mankót, és már vissza is vette szerepeit. Sőt, immáron vőfélyként is újra megrendelhető.

Milyen érdekes a sors, Rékasi Károlyt Eric Assous: Boldogság című darabjában láthatta újra a közönség a József Attila Színházban. És ezzel egy időben a magánéletében is újra jó dolgok történnek. Úgy látszik, vége a több mint két éve tartó rémálomnak, ami motorbalesete óta tartott. Rékasi nem titkolta, hogy az a szerencsétlen délután anyagilag is padlóra küldte.

Sőt, válását követően a közös ház miatt volt feleségét, Détár Enikőt is ki kellett fizetnie. A színész így az autóját is eladta, minden tartalékát felélte. Rékasi azonban nem adta fel a küzdelmet! Ahogyan a lába gyógyult, úgy dobta el a mankót is, és ezzel egy időben a színpadra is visszatért. Sőt, hamarosan a sorozatbeli karaktere is képernyőre kerül.

Rékasi most minden erejét arra összpontosítja, hogy újra ugyanazon az életszínvonalon élhessen, mint a balesete előtt. Éppen ezért nem meglepő, hogy megint vállal vőfélykedést is. De míg 2013-ban 250 ezer forintért lehetett kibérelni a színészt egy napra, ma már 350 ezerre emelkedett a tarifája.

 

További izgalmas részletekért keresd a %RIPOST% napilapot pénteken az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.