RETRO RÁDIÓ

Botrányos titok derült ki a popsztárról, volt barátnői leplezték le

Botrányos titok derült ki a popsztárról, volt barátnői leplezték le
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 18. 22:15

Az énekesrõl azok vallottak, akiket korábban szexrabszolgaként tartott amerikai lakásaiban.

Megbotránkoztató dolog derült ki az I Believe I Can Fly című sláger szerzőjéről, R. Kelly-ről. Egyszerre több szexrabszolgát tart, és nem engedi nekik, hogy kapcsolatba lépjenek a külvilággal.

A megdöbbentő titokra azután derült fény, hogy három korábbi áldozata a nyilvánosság elé lépett a történettel. A nők azt állították, hogy Kelly tavaly nyáron Chicagóban és Atlantában legalább hat nőt tartott uralma alatt a saját házában.

Az R&B sztár egyik áldozata arról számolt be, hogy Kelly megszabta, mikor ehetnek, zuhanyozhatnak vagy aludhatnak, és csoportos szexre kényszerítette őket, amelyet videóra is vett, hogy barátait szórakoztassa a felvételekkel.

Kelly a befolyásolás mestere… Mint egy bábjátékos

– mondta a fiatal nő.

Egy másik „barátnőjét” pedig úgy ismerte meg, hogy egyik koncertjén kihívta a tömegből, amikor a lány még csak 17 éves volt. Most már betöltötte a 19. életévét is, de a családjával két éve nem beszélt.

A sztár azonban határozottan tagadja a vádakat - írja a Daily Mail.

Kelly egyébként évek óta anyagi problémákkal küzd, 2012-ben majdnem 5 millió dolláros adótartozása volt, 2014-ben pedig 100 ezer dollár gyerektartásra perelték.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.