Létrehozva: 2017.06.19.

Pindroch Csaba keményen edzett, hogy lefogyjon

A színészt zavarta a rajta levõ néhány kilogramm felesleg, ezért kemény edzésbe kezdett, ami új filmje szempontjából is jó döntés volt.

Szombaton kezdődött a Valami Amerika harmadik részének forgatása. Minden főszereplő igyekszik a legjobb formájában megjelenni, ami Pindroch Csabának öt kemény hetébe került. Nem szerette volna a filmvásznon viszontlátni pocakját, így heteken keresztül kőkeményen edzett és száműzte az egészségtelen ételeket az étrendjéből.

„Minden színész hiú, bár ezt sokan tagadják – mondta a Valami Amerika sztárja. – Bevallom, nehezen fogtam bele az edzésekbe, de összeszedtem magam."

Így öt héten keresztül szinte mindennap több órán keresztül gyötörtem magam.

Az első alkalmak után már élveztem is, főleg amikor már láttam az edzések hatását. Emellett egyébként kiiktattam az étkezésemből teljesen a cukrot, a burgonyát, a pékárut és a tésztát. Így sikerült megszabadulnom a zavaró öt kilogrammtól. Nemcsak a fogyásnak örülök, hanem annak is, hogy egészségesebbnek is érzem magam. Arra is rájöttem, csak a kemény munka hozza meg a várt eredményt.

Nem szabad hinni a csodaszereknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát