Létrehozva: 2017.06.30.

Nem engedik haza a kórházból a TV2 sztárjának újszülött gyermekét

Erdei Zsolt nem sürget semmit, annak is örül, hogy Vilmoska az elmúlt egy hónapban 900 grammal gyarapodott.

Nem tud teljesen önállóan enni Erdei Zsolt koraszülött kisfia, ezért egy darabig még a kórházban kell maradnia.

Május 18-án, hét hónapra, koraszülöttként, 1480 grammal jött a világra Erdei Zsolt kisfia, aki az elmúlt egy hónapban hihetetlen csatát vívott az életben maradásért. Vilmoska, születése után, lélegeztetőgépre szorult, de hála az orvosoknak és a fejlett technikának, szerencsére hamar kikerült az intenzív osztályról.

A kisfiú szépen fejlődik, de úgy tudjuk, az önálló táplálkozással még vannak gondjai. Erdei Zsolt korábban a %RIPOST%–nak elmondta, ha minden jól megy, hamarosan haza- vihetik a fiúcskát, de úgy tűnik, hogy erre még várniuk kell egy kicsit.

A kisfiamat már átszállították egy másik kórházba. Rékával nagyon örülünk, hiszen ez azt jelenti, hogy erősödik és fejlődik. Súlyban 900 grammal gyarapodott, de úgy tudom, hogy 2800 gramm a minimumsúly, amikor egy baba biztonsággal elhagyhatja a kórházat

– kezdte Madár, aki szerint Vilmoskával semmi baj nem lesz, csak ennie kell, de ez ügyben még szükség van némi orvosi segítségre.

Ha többet szeretnél megtudni Vilmoska állapotáról, a pénteki %RIPOST% napilapban elolvashatod a részleteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott