RETRO RÁDIÓ

Kipakolt Sarka Kata: Cáfolja a pletykákat

Kipakolt Sarka Kata: Cáfolja a pletykákat
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2017. 06. 20. 08:30

Máris támadják a vasárnapi szépségverseny gyõztesét, Koroknyai Virágot. Sarka Kata reagált a pletykákra...

Húszéves, szőkésbarna lány nyerte a Miss World Hungary 2017 címet. Mint kiderült, Koroknyai Virág tapasztalt szépségharcos, hiszen korábban már megnyerte a Miss Little Hungary címet, két éve pedig döntős volt a Miss Worldön. „Még fel sem fogtam, hogy győztem, kell egy pici idő ehhez” – mondta még a műsor színpadán a Bors munkatársának. 

Persze, ahogy ilyen gyakori, alig ért véget a döntő, máris bundát kiáltanak a szépségverseny Facebook-oldalán. Többen a közönségdíjas fején szerették volna látni a koronát. „Szomorú, hogy olyasvalaki nyerte a koronát, aki természetesen jó kapcsolatot ápol Sarka Katával” – írta valaki a közösségi oldalon. Mások pedig azt firtatták, hogy Virág barátja, Topic Rocco a zsűriben ülve pontozott.

A napilap megkereste Katát, a verseny licencének tulajdonosát, aki cáfolta a vádakat.

Butaság, hogy bunda lett volna, egy szó sem igaz azokból a pletykákból, amik erről megjelentek az interneten.

"Virág nem a barátnőm, mint ahogy a korábbi győztesek sem voltak. (…)Az sem állja meg a helyét, hogy a barátja ült a zsűriben. Virág és Rocco évekkel ezelőtt valóban együtt jártak, de már régen nincsenek együtt. Azóta a fiúnak új párja van. Szóval inkább hátrány, mint előny az, ha valakit az exe zsűriz” – utalt a szakítások utáni konfliktusokra Sarka Kata.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.