tóth gabi
Jordán Tamás négy napja Pécsett szenvedett súlyos balesetet, azóta az idegsebészet intenzív osztályán ápolják. A színigazgató jó kedélyû, nincsenek fájdalmai, de az arca alaposan összetört.
Jordán Tamás számára nem egészen úgy ért véget a Pécsi Országos Színházi Találkozó, ahogyan azt eltervezte. Az általa vezetett szombathelyi Weöres Sándor Színház egyik darabja két díjat is elnyert, de ő már nem lehetett ott az ünnepségen, ugyanis pénteken szállása felé tartva megbotlott, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy arccsontja és koponyája is megrepedt.
A Kossuth- és Jászai Mari -díjas színészt mentővel szállították kórházba. A pécsi klinikán azóta egymásnak adják a kilincset Jordán kollégái és barátai. Mindenki aggódik érte. Ottjártunkkor éppen Alföldi Róbert látogatta meg a művészt. Jordán a %RIPOST%- nak beszélt állapotáról és a baleset körülményeiről a tőle megszokott nyíltsággal.
"Köszönöm az érdeklődést, egész jól érzem magam, nincsenek fájdalmaim, bár ez, gondolom, nehezen hihető az arcomat látva.
Higgyék el, csúnyább, mint amennyire veszélyes.
Persze nem viccből vagyok az intenzíven, de így is szerencsés vagyok”
– kezdte Jordán Tamás a tőle megszokott őszinteséggel, aki arról is beszélt, hogy ivott egy keveset a baleset éjszakáján. A színésszel készült exkluzív beszámolót keresd %RIPOST% napilap keddi számában!