Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.21.

Kitűnő tanácsokat ad Rubint Rella: Tuti jól jársz, ha megfogadod!

A fiatal fitneszhercegnõ az egyetemi vizsgaidõszakra készülve felidézte az érettségi emlékeit. Így ad néhány jó tippet a most vizsgázóknak.

Rubint Rellában élénken élnek még az érettségi napjai, maximálisan együttérez a napokban vizsgázókkal, hiszen az élelmiszermérnöknek tanuló fitneszhercegnő tavaly ugyanilyen izgatottan várta a hatalmas megmérettetést.  Az egyetemen ő is épp most készül a vizsgaidőszakra, így tudja, milyen idegőrlő ez az időszak a fiatalok életében.

Emlékszem milyen stresszesek voltak nekem az érettségi előtti hónapok.

"A tanárok ráadásul nem igazán nyugtattak meg azzal, hogy folyton azt mondogatták, milyen sok múlik ezen, milyen nehéz lesz. Ráadásul akkor költöztünk, és nem igazán találtam még a helyem az új szobámban, nehezen ment a tanulás is. Persze azoktól, akik már leérettségiztek, teljesen mást hallottunk. Szerintük a vizsgaidőszak sokkal rosszabb. És most már tudom, milyen igazuk volt” – mesélte Rella, akinek a történelem tételekkel gyűlt meg a baja.

„Úgy tanultam az érettségire, hogy minden napra beosztottam,  három-három tételt megtanulok. Ez jó taktikának bizonyult, viszont a történelem szóbelin pont kihúztam azt a tételt, amit legelsőként tanultam meg, és már nem jutott idő az ismétlésre.

Hirtelen alig jutott eszembe bármi is, végül a felkészülési idő alatt sikerült három oldalt írnom, visszajött minden.

Rella az egyetemi vizsgaidőszak alatt sem hanyagolja az egészséges életmódot, és a könyvek felett görnyedő érettségizőknek is azt ajánlja: mindenképp szakítsanak időt a sportolásra is.

„Öt-hat óránál többet nem tudok koncentrálni a tanulásra, ezért mindig beiktatok egy kis testmozgást is, hogy felfrissítsem az agyam. Sokan ilyenkor nassolással vezetik le a feszültséget, de azért figyeljenek az egészséges étkezésre is. És persze mutassák meg, hogy mit tudnak, hogy nem hiába telt el ez a négy év!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel