Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.05.13.

Csaknem teljesen megvakult a magyar sztár, komoly műtéten esett át

Mire beért a kórházba, jobb szemére már egyáltalán nem látott. Bár már hazaengedték, állapota még mindig aggasztó.

Hazaengedték a kórházból, már az otthonában lábadozik Várkonyi Attila, vagyis DJ Dominique, aki a mai napig nem tudja, mitől vált le a retinája.

"Mivel nagyobb mechanikai hatás váltja ki, mint például egy autóbaleset, csak arra tudok gondolni, hogy akkor történt, amikor szombaton leugrottam a színpadról a közönség közé, pont úgy, ahogy máskor"

- elmélkedett a szerencsétlenül járt lemezlovas a Borsnak, aki akkor még nem érzett semmit.

"Az orvosok azt feltételezik, hogy akkor megrepedt a retinám, ami a látásért felelős hártya. Először csak egyharmadban nem láttam, aztán kettő, és mire bementem a kórházba, megvakultam a jobb szememre."

Dominique a vizsgálat után bátor döntést hozott. Elhagyta a klinikát és azonnal a rádióba sietett, hiszen fel kellett vennie a hétvégi adást. Akkor még nem félt, most már viszont annál inkább aggódik.

"Akkor nem izgultam, most kezdtem el aggódni, mert csak néhány nap múlva derül ki, hogy milyen fokban jön vissza a látásom. Ez lehet 80 és 20 százalék közt bármennyi. A műtét elég bizarr volt, három tűt szúrtak a szemembe, miközben ébren voltam. Nagy nyomású gázt fecskendeztek a retinámra, az nyomta vissza. Ha nem műtenek meg, pár nap múlva teljesen megvakultam volna"

- magyarázta a dj, aki bízik benne, hogy minél hamarabb újra pörgetheti a korongokat.

 

origo.hu

Puccs Zelenszkij ellen, két ukrán ezredes is a lázadók között

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Mágneses vihar: reagált a Budapest Airport, kiderült, lesznek-e járatkésések a ferihegyi repülőtéren

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria