tóth gabi
Az egykori kibeszélõshow háziasszonyát sokáig frusztrálta mások véleménye, mára azonban nem hajlandó törõdni a rosszindulatú megjegyzésekkel.
Idővel rájön az ember, hogy nem kell adni a kicsire. Talán Erdélyi Mónika is így van ezzel, ezért nem törődik tovább a rossznyelvekkel. Sokáig úgy hitte, meg kell feleljen ahhoz, hogy elfogadják, de mára inkább a saját nyugalmát részesíti előnyben.
"Az évek alatt nagyon sok bántást kaptam, sokáig idegesített a dolog. Vagy jó tíz év eltelt, mire azt mondtam magamnak: nem érdekel! Persze amíg van az embernek lelke, mindig fájnak ezek a bántások
– mondta Mónika, aki jól tudja, sokszor külseje miatt érte kritika, de leszögezte, ő bizony tökéletesen elégedett megjelenésével.
Mindig van pár kiló, amit le kéne dobni, de engem ez már nem érdekel. Túlságosan szeretem élvezni az életet, az ételeket ahhoz, hogy azzal foglalkozzak, van rajtam felesleg.
Azt is tudomásul kell venni, ahogy haladnak az évek, az ember már nem mutat jól ugyanannyi kilósan. Én ezen egyáltalán nem izgulok, úgy szeretem magam, ahogyan vagyok.
– fejezte be elégedetten Erdélyi Mónika