RETRO RÁDIÓ

Istennel beszélget, állítja a magyar színész

Istennel beszélget, állítja a magyar színész
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 04. 06. 23:15

Bereczki Zoltán õszintén beszélt természetfeletti tapasztalásairól és lelkének féltett titkairól egy ezoterikus tévémûsorban.

Bereczki Zoltán színész, énekes, producer saját magát érzékeny személyiségnek tartja, aki gyakran foglalkozik a lelkével, de bevallása szerint csak az elmúlt hónapokban lépett rá az önismeret útjára. Ennek első lépéseként három hetet töltött egyedül Balin, ahonnan rendkívüli élményekkel tért haza - mesélte Peller Mariannak a Lifenetwork "Utazás a lelked körül" című műsorában.

„Soha nem utaztam még egyedül, pláne nem ilyen messzire. Míg Balin jól esett a magány, Szingapúrban állandóan odafordultam valakihez magyarázni a megszokás miatt.”

Zoli elmondása szerint nem imádkozik, inkább társas beszélgetéseket folytat a sorssal, a teremtővel vagy a mindenhatóval. Azokra a vallási vezetőkre hallgat szívesen, akik derűt és életbölcsességet sugároznak. Annak ellenére, hogy a vallásra magánügyként tekint, határozottan hisz abban, hogy az élet nem érhet véget a halállal.

Az egyik legmeghatározóbb eset akkor történt vele, amikor a menedzserével egy szilveszteri fellépésre siettek a Mátrában. Az út kanyargós és fagyos volt, de mivel késében voltak, igyekezett tartani a tempót.

„Ültünk az autóban, és egy belső hang azt mondta nekem, hogy vegyem le a pedálról a lábamat. Annyira határozott volt, hogy meg is tettem. Pár másodperc múlva a kanyar után kilépett a semmiből egy szarvas, ezután teljesen ledöbbentem”- mesélte a színész. A történtekre azóta sem talált magyarázatot, mert úgy hiszi, biztosan baleset lett volna belőle, ha akkor nem lassít.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.