RETRO RÁDIÓ

Új párkapcsolatáról vallott az elvált magyar sztárszínész

Új párkapcsolatáról vallott az elvált magyar sztárszínész
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2017. 03. 28. 08:10

Közel egy évvel azt követõen, hogy zátonyra futott a házassága, ismét boldog új kedvese, Gabriella mellett.

Árpa Attila és új párja, Gabriella között teljes a harmónia. A színész le sem tagadhatná, boldogabb és kiegyensúlyozottabb, mint valaha.

Egy érdekes újrakezdés, ami most elkezdődött az életemben.

"Ez az év erről szól. A színpad, amely nagyon sokáig kimaradt, most ismét a mindennapok része, hiszen a Karinthy Színházban Stephen King Tortúra című thrillerének főszerepét játszom. A filmalappal pedig van egy közös terv, amely a 90-es évek olajmaffiájáról szól.

A magánéletemben minden a legnagyobb rendben van, az újrakezdés természetesen itt is értendő, hiszen elváltam, és már új párom van, akivel nagyon jól érezzük magunkat

– árulta el a Lokálnak Árpa.

Az elmúlt év nem volt könnyű a színész számára. Attila és Tomán Szabina majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, tizenegy együtt töltött év után mondták ki: zátonyra futott a kapcsolatuk, és csupán közös kislányuk, Amira köti össze őket.

A válás óta ő is és exfelesége is más mellett találta meg a boldogságot. Attila pedig természetesen olyan hölgyet választott maga mellé, akit kislánya is elfogad.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.