Ezért koncerteznek még mindig a nyugdíjas magyar rockénekesek

Hiába érték el a nyugdíjkorhatárt, ahelyett, hogy élveznék a nyugalmat, még mindig lelkesen lép színpadra a hazai zenészek nagy többsége. Képtelenek leállni, csak a koncertek töltik fel õket energiával.

Demjén Ferenc 56 éve zenél

Rózsi megtehetné, hogy kiélvezi a nyugdíjas éveit ennyi sikerrel, ennyi díjjal és ennyi koncerttel a háta mögött. De még mindig hajtja a közönség szeretete, és még mindig újabb dalokat ír.

Az első zenekaromat a bátyámmal hoztuk össze – mondta a %RIPOST%-nak Demjén Ferenc. - Azóta vagyok színpadon, és nem tudom megunni. Hetvenéves vagyok, de még mindig telt házas koncerteket adok. Látni, ahogy velem együtt énekelnek a rajongók, hát ezért vagyok még életben. Ezt nem lehet megunni. Az biztos, minden évben a január, a február a regenerálódásé, ez szükséges ahhoz, hogy megfelelően kipihenhessem magam.”

Frenreisz Károly belehalna, ha abbahagyná

Budapest díszpolgára, aki megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, a Fonogram Életmű-díjat és idén a Kossuth-díjat is. Ennyi kitüntetéssel a háta mögött nyugodtan hátradőlhetne. 1969-ben mutatkozott be a Metro együttessel, majd jött az LGT, utána a Skorpió zenekar.

„Aki egyszer ebbe belekerül, aki átéli a közönség felé áradó szeretetét, az nem tudja abbahagyni - árulta el a Frenreisz Károly. –Szerintem ha abbahagynám, nem is élnék tovább".

Charlie negyvennek érzi magát

Már a gimnáziumban együttest alapított, azóta is a színpadon áll. Komoly sikereket ért el külföldi zenészévei alatt, de 1990-ben hazatért. Akkor beszállt a Tátrai Bandbe, fantasztikus lemezeket hoztak létre és telt házas koncerteket adtak. Charlie mégis kivált és szólókarrierbe kezdett.

Fantasztikus érzés, hogy ennyien szeretnek és szeretik a zenémet – mondta a %RIPOST%-nak Charlie. – Hogy mi motivál? Hát a rajongók felém áradó pozitív energiája. Sok minden van már mögöttem, de negyvenévesnek érzem magam.”

Gidófalvy Attila erős, mint a titán

Nagyon komoly őssejtműtéten esett át a Lord együttes alapító tagja év elején, mégis koncertezik. Az együttesből már meghalt Vida Ferenc és nemrég hosszú betegség után Sipőcz Ernő is. De jöttek új tagok, így mai napig fellép a legendás zenekar.

„Tavaly egy focimeccsen eltört egy csigolyám, ott kialakult egy jóindulatú daganat. A törött csigolyámat kivették, oda titánt ültettek be – mesélte Gidófalvy. – Az orvosok meghosszabbították az életemet, hát persze, hogy nem mondok le a fellépésekről, hiszen imádom.”

Török Ádám már a gimnáziumban is zenélt

Az iskolában alapította első zenekarát a legendás zenész, a mai napig rengeteg koncertje van, amit mindig teljes elánnal csinál végig.

„Mit csinálnék én, ha otthon kellene élveznem a nyugdíjas éveimet? – tette fel a kérdést Török Ádám. – Egy zenész a haláláig zenész marad. Ha nem lennének koncertjeim, megőrülnék az unalomtól. Ha fent állok a színpadon, semmi sem fáj, és végigrohangálom a fellépést. Ezt csak így lehet, szívvel-lélekkel.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Amerikai oknyomozó újságíró: Biden utasítására robbantották fel az Északi áramlatot

origo.hu

Gyönyörű mellek, brutális fenék: ő a világ legszexisebb focibírója - galéria

borsonline.hu

Megalázó, ahogy Zámbó Krisztián kiadta Zsuzska útját

vg.hu

Lassan megfizethetővé válik a dízel Magyarországon – újabb árcsökkenés jön

ripost.hu

Szemtelenül fiatal lányt szerethet Leonardo DiCaprio: íme a fotók 19 éves modellről

mandiner.hu

Videón, ahogy Biden felesége szájon csókolja Kamala Harris férjét

ripost.hu

Nem véletlenül nevezik a világ legszexibb nőjének – a 49 éves Heidi Klum melltartó nélkül mutatta meg tökéletes testét

ripost.hu

Már a babaszoba is elkészült: Érkezhet a baba Gianniéknál

ripost.hu

Megrázó videó a törökországi pokolból: zokogva kér segítséget a világhírű focilegenda

ripost.hu

Lebuktak? Egy rejtélyes csókon csámcsog az egész internet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A házasságig nem költözik össze vőlegényével Agárdi Szilvi

SZTÁRDZSÚSZ

Újabb pofont kapott Mazsi: Berki neve nem méltó hozzád!

SZTÁRDZSÚSZ

Forrnak az indulatok: Egy emberként szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

Már a babaszoba is elkészült: Érkezhet a baba Gianniéknál

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még a Dallas Lucy-jára? Így néz ki ma

SZTÁRDZSÚSZ

Gyorshajtásért lemeszelték a Tankcsapdát a rendőrök