RETRO RÁDIÓ

Eddig bírta: Kitálalt Hujber felesége Feri vallási ámokfutásáról

Eddig bírta: Kitálalt Hujber felesége Feri vallási ámokfutásáról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 14. 06:52

Hujber Feri nem áll le, továbbra is azt állítja, õ "Jézus energiája". Sõt, úgy gondolja, Jézust nem is feszítették keresztre. Külsõ szemlélõként nehéz megállapítani, Feri komolyan gondolja-e mindazt, amirõl beszél... Felesége, Tölgyesi-Khell Cynthia elárulta, mit gondol a napok óta tartó fura eseményekrõl.

Ahogy arról a %Ripost% korábban beszámolt, sokan aggódnak Hujber Feriért, aki még a múlt héten kezdte el ámokfutását.

Nem ez volt az első eset, és sejthető, hogy nem is az utolsó, de most egy igen kényes területre tévedt, hiszen Jézust vette a szájára. Feri lapunknak elmondta, nem kell aggódni érte, nem őrült meg, csak művészemberként írogat és fantáziál. Tegnap a Mokka adásában azonban újra zavartan viselkedett..

Feri azt állította: "Jézust nem feszítették meg a kereszten, helyette egy 10 éves kisfiú halt meg. Õ viszont nem keresztre feszíttetés miatt halt meg, hanem balesetben.”

Ilyen és ehhez hasonló kétségbeejtő megnyilvánulásai után a közösségi oldalán többen úgy vélték, Feri valamilyen tudatmódosító szert használ. Elvégre a színész korábban alkoholproblémákkal küzdött, de nyitott házassága is sokaknál kiverte a biztosítékot.

Feri akkor úgy nyilatkozott, hogy az élete csupán a kívülálló emberek számára furcsa, a közvetlen környezetének, így feleségének, Cynthiának már a szeme se rebben. Persze nem volt ez mindig így... Néhány évvel ezelőtt az ő kapcsolatuk is mélypontra került, Feri utoljára akkoriban viselkedett ilyen furán.

Vajon ismét ez lehet a háttérben? Lapunk utolérte Cynthiát, aki kitart Feri mellett.

Hogy pontosan mit gondol férjéről az egykori UFO együttes énekese? Elolvashatod a %RIPOST% napilap keddi számában!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.