RETRO RÁDIÓ

Súlyos baleset érte a dögös színésznő babáját

Súlyos baleset érte a dögös színésznő babáját
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2017. 01. 02. 16:40

Elejtette a bébiszitter a picit, azonnal kórházba kellett szállítani a súlyos sérülései miatt.

Csak most árulta el Eva Amurri, hogy még november végén komoly sérüléseket szenvedett az alig három hónapos kisfia. A picit a bébiszitter ringatta, ám neki hamarabb sikerült elaludnia, mint a babának. A kis Major James kiesett a karjaiból, és fejjel a kemény fapadlóra zuhant. Eva és férje az óriási puffanásra riadtak fel a szomszédos szobában.

A fájdalomtól vigasztalhatatlanul síró gyerekükkel azonnal kórházba száguldottak, ahol kiderült, hogy nemcsak elrepedt a koponyája több helyen, de az agya is megnyomódott és bevérzett.

A kisfiú sokáig kórházban volt, de most már szerencsére otthon gyógyul. Az orvosok szerint semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett, de nem zárható ki, hogy később még jelentkezhetnek kisebb problémái, amik a sérüléséből adódnak.

A történtek Evában is mély nyomokat hagytak, azóta súlyos depresszióval küzd, és alkalmatlan anyának érzi magát, amiért rábízta a gyerekét egy dadára.

Susan Sarandon lányát nem először érte súlyos csapás anyaként. Második babáját a terhesség kilencedik hetében veszítette el, mikor a magzat szívverése váratlanul leállt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.