
Élete egyik legnehezebb döntését hozta meg a múltban, amelyet azóta is bán. Visszafordítaná az idõ kerekét, ha tehetné.
Nyertes Zsuzsa évekkel ezelőtt úgy határozott, épp eleget várt már a szüléssel, világra hozta kislányát. A színésznő bevallotta, magával is harcolt azokban az időkben. Félelemmel töltötte el a tudat, hogy amennyiben ismét várandós lesz, karrierje bánhatja. Végül ezért választotta a színpadot a második gyerek helyett.
Sok év távlatában már megbánta döntését. Megfordítaná az idő kerekét, ha tehetné.
Fiatal voltam, önző és sokszor döntésképtelen, amit ma már nagyon bánok.
![]()
"Már akkor is, harmincöt évesen is ismert voltam, amikor megszületett Zsuzsó. De bevallom, amikor vele voltam otthon, akkor is attól rettegtem, a kimaradások miatt elveszíthetem a szerepeimet. Most már tudom, máshogyan kellett volna hozzáállnom a dolgokhoz” – mesélte lapunknak Zsuzsa, aki azt is elárulta, negyven felett már nem mert bevállalni egy újabb picit.
„Hiába szülnek sokan a negyedik x felett is, szerintem ez nagyon rizikós. Én nem mertem bevállalni, mert féltem, hogy nem lenne egészséges a baba.
Később szóba került az örökbefogadás is, de ez olyan macerás Magyarországon, hogy végül letettünk róla.







