Létrehozva: 2016.12.27.

Tudathasadásos állapotba került a magyar színésznő

Alkalmatlannak érezte legújabb színházi feladatára magát Pokorny Lia.

A színésznőt Németh Kristóf kérte fel Neil Labute: Valami csaj(ok) című darabjának női főszerepére, amit a Rózsavölgyi Szalonban mutattak be. A dolog annyiban eltér a szokványostól, hogy Pokorny Lia játssza el a színjáték mind a négy női szereplőjét. A darab arról szól, hogy egy középkorú férfi nősülni készül, de előtte felkeresi élete nagy szerelmeit.

„Ezeket a nőket alakítom én. Először nem is félelmet érzem, hanem azt, hogy ide nekem az oroszlánt is” – mondta a színésznő lapunknak. „A félelem csak a próbákon jött, hirtelen belém hasított, hogy erre alkalmatlan leszek, nem fogom tudni megcsinálni.”

A férfi főszereplőt Õze Áron alakítja, vele is most dolgozik először. De ugyancsak először dolgozik együtt Németh Kristóffal, aki húsz év után rendez újra. A művésznő nem tagadja, szerinte nehéz dolga van vele Kristófnak.

„Agyalós színész vagyok, nem érzelmeket, hanem gondolatokat játszom, fel kell építenem az embert. Néha vitázunk, érvelünk egymásnak, de Kristófé az utolsó szó, hiszen ő lát mindent kívülről is.”

origo.hu

Szakíthatott Curtis és Barnai Judit

ripost.hu

"Végre újra itt!" – falatnyi topban jelentette be a hírt Stana Alexandra

metropol.hu

Most érkezett: több száz négyzetméteres épület lángol, teljes útzár

vg.hu

Balaton: elkészült a tragikus haláleseteket is okozó árok térképe – mutatjuk, hol a legnagyobb a veszély

metropol.hu

Kifütyülték a nyerőembert, alaposan bepöccent az Eb egyik hőse

hirtv.hu

Ádám Martin személyében máris megvan az Európa-bajnokság egyik szupersztárja

ripost.hu

Vadon Jani után újabb ember távozik Balázséktól? "Finoman, csendben eltüntették Julit?"

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

ripost.hu

Varga Miklós Joe és a kisfia, Alexander: „Belehalnék, ha hétvégi apuka lennék”

ripost.hu

Nem tudták megmenteni: legyőzte a rák, elhunyt a legendás énekes

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

Varga Miklós Joe és a kisfia, Alexander: „Belehalnék, ha hétvégi apuka lennék”

SZTÁRDZSÚSZ

Nem szól bele unokája nevelésébe az Irigy Hónaljmirigy sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Hazai tervezők kreációiban tündököltek a sztárok és a filmesek a vörös szőnyegen – Galéria