RETRO RÁDIÓ

Tragédia: Agyvérzést kapott az Operett sztárszínésze

Tragédia: Agyvérzést kapott az Operett sztárszínésze
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 12. 29. 06:30

Vezetés közben homályosult el a látása, félre is beszélt. Felesége akadályozta meg a szörnyû közlekedési balesetet.

Az autópályán, vezetés közben kapott agyvérzést Benkóczy Zoltán, a Budapesti Operettszínház színésze, aki feleségének, Katalin asszonynak köszönheti, hogy nem történt nagyobb tragédia.

Normális tempóban haladtam az autópályán, amikor elhomályosult előttem minden.

"A feleségem szerencsére észrevette, hogy valami nincs rendben velem. Szóval tartott, kérdezgetett, de állítólag félrebeszéltem, és nem is igazán lehetett érteni, hogy mit mondok” – mondta a Blikknek Benkóczy, aki hozzátette,

felesége mentette meg mindkettejük életét. Õ lökte félre a lábát a gázpedálról, és ragadta meg kormányt is.

„Sikerült a leállósáv felé kormányoznia az autót, ami folyamatosan lassult, és végül biztonságosan meg is állt.

Ekkor azonnal hívta a mentőket, és a fiunkat a segítségért

– magyarázta a színész, akit rohammentő szállított először a kecskeméti kórházba, majd onnan a budapesti Honvédkórházba.

„Életem legnagyobb karácsonyi ajándékának tartom, hogy nem esett komolyabb bajom, és azt is, hogy a családom körében ünnepelhettem.”

Az orvosok enyhe lefolyású agyvérzést diagnosztizáltak. Szigorú pihenésre ítélték, és jó időre eltiltották az autóvezetéstől is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.