RETRO RÁDIÓ

Több millió forinton vitázik a két magyar sztárénekes

Több millió forinton vitázik a két magyar sztárénekes
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 11. 04. 07:55

A népszerû zeneszerzõ képtelen volt magában tartani, mit tett vele a mulatós sztár.

Kis Grófo élete legsikeresebb éveit éli. Ám ezeket nem csak a saját szerzeményeinek köszönheti. Az énekes ugyanis idegen tollakkal ékeskedik, pályatársa dalait adja elő. Ezt pedig riválisa, Jolly nem hagyhatta már szó nélkül.

"Kis Grófóval rendeztük a viszonyunkat, gyakran lépünk fel ma is ugyanazokon a rendezvényeken. Sokszor előfordul, hogy épp előttünk hallhatja őt a közönség, és bizony rendre előadja azokat a dalokat, amelyeket nekem köszönhet. A No roxa áj, a Lej Mamo és a Dalilej is ilyen. Ezek után nekem énekelni a saját dalaimat és a műsoromat egy picit kellemetlen. A közönség joggal kérheti ki magának, hogy ugyanazt a műsort hallja rövid időn belül" – érvelt a mulatós énekes, aki nemcsak emiatt haragszik kollégájára.

"Szívből örülök, hogy több száz koncertje van hónapról hónapra,

valahogyan azonban eddig egy forint jogdíjat sem kaptam azok után a dalok után, amelyeket szerzőként én jegyzek.

"Pedig a fellépéseken, pláne egy VOLT vagy egy Sziget fesztiválon az előadott számok után a szervezőknek jogdíjat kell fizetniük, amelyet a szerzők kapnak meg."

Így az elmúlt években több millióval károsíthatták meg Jollyt.

A Bors megkereste Kis Grófót az üggyel kapcsolatban, aki szűkszavúan reagált a vádakra.

Amikor le kellett adni a listákat, én mindig leadtam. Hogy melyik Jolly slágere vagy száma, azt már én sem tudom mindig biztosan.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.