RETRO RÁDIÓ

Megrázó vallomást tett a magyar színész: ezért halt meg az anyám

Megrázó vallomást tett a magyar színész: ezért halt meg az anyám
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 10. 18. 07:00

Sok-sok évig cipelte ezt a terhet. 24 évvel édesanyja halála után fakadt ki.

Szőke András az Echo TV Arckép című műsorában rántotta le a leplet édesanyja káros szenvedélyéről.

Édesanyám alkoholista volt, 92-ben halt meg, az alkohol miatt

– szaladt ki a filmrendező száján, akinek egész gyermekkorát meghatározta a mama betegsége.

„Mindent láttam, ami ezzel kapcsolatos, és nem tudtam segíteni, pedig próbáltam, mindennel, ami csak létezik. Sokat gondolkodtam azon, ha most lennék olyan helyzetben, tudnék-e neki erőt adni, hogy az élet szép. És ebben érdemes maradni.”

Szőke teljesen kitárulkozott az interjúban, még azt is elárulta, hogy édesanyja zugivó volt. Akkor kezdett el inni, amikor András 6-7 éves volt.

„Ha ilyet lát egy kisgyerek, akkor számára az alkohol elrettentő vagy csábító példát állít. Én másképp közelíteném meg.

Minden, ami fájdalom, dráma, egyedüllét, félelem, várakozás ott volt abban a gyerekkori létezésben. Nem szakkönyvekből, hanem a személyes tapasztalatoktól tudom, mi az a félelem.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.