Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.09.01.

Terapeuta segítette Rékasi Károlyt

Rengeteg minden történt a színésszel az elmúlt egy évben. Balesete óta átértékelte az egész életét. Fél év után a fiával, Zsigmonddal is újra egymásra találtak.

Békülésüket fiával hónapokon át tartó őrlődés előzte meg. A színész a Storynak adott interjújában mesélte el, min mentek keresztül az elmúlt időszakban.

Nincs pontos dátuma, hogy mikor tört el Zsigmondban valami, hogy mikortól romlott el a kettőnk kapcsolata.

– kezdte Rékasi Károly, akit egyáltalán nem lepett meg, hogy fia traumaként élte meg szülei válását. Emiatt közel fél évig nem is beszéltek egymással. De utólag úgy érzi, jól tette, hogy türelemmel várt, amíg Zsigmondban leülepednek a sérelmek.

Mindeközben a színész is sokat tanult önmagáról. Utólag már tudja, sokszor tudathasadásos állapotba került.

„Rengeteget gondolkoztam: Hogyan kezeljem? Mit tegyek? Igen, mindaddig haragudtam rá, ő pedig rám, amíg nem értettem: ez az időszak neki is nehézséget okoz. Megtanultam, hogy a kamasz fiam formál engem is. Megtanultam érteni őt” – magyarázta a Barátok közt sztárja, aki düh és erő helyett empátiával próbálta megoldani a dolgokat. Így idővel eljött az a pillanat is, amikor Zsigmond megnyílt előtte.

Rékasi egyáltalán nem szégyelli, fiával való kapcsolatának rendezésére krízisterapeuta segítségét kérte. Ugyanis betegsége és fizikai fájdalmai miatt gyakran került tudathasadásos állapotba, ami miatt mindent képes lett volna lerombolni maga körül.

„Nagyon nehéz volt megnyílnom, de a terapeutám segítségével rájöttem: sokkal könnyebb nem dühből döntéseket hozni, és megnyílni.

Megtanultam, hogy csak a kimondott szó vezet eredményre, mert ami benn marad, elrohaszt, megbüdösödik.

A színész érthető módon igyekszik bepótolni az elmúlt fél évet. Amióta kijött a kórházból, sokat találkoznak fiával.

„Egyikünknek sem volt könnyű élethelyzete az elmúlt pár évben. Ilyenkor azonban nem haragra és dacra van szükség, hanem hosszú beszélgetésekre és ölelésekre."

De ez csak akkor működik, ha erős a szeretet, ami összeköt. A mi kapcsolatunk pedig ilyen.

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt

metropol.hu

Házasság első látásra: szédítő videót tett ki Bogi, egyből beszóltak neki

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria