
A csinos mûsorvezetõ nem hátrált meg, amint lehetõsége adódott rá, maga mögött hagyta Magyarországot. Döntésével nagy álma vált valóra.
Az Aktív házigazdája az Édes Életből ismert párjával épp Miami partjait hódítja meg. Élményeiről szerencsénkre folyamatosan beszámol a közösségi oldalain, így biztosan semmiről sem fogunk lemaradni.
Bár megérkezésükkor kissé meggyűlt a bajuk az időjárással. Legfrissebb, látványos képeik szerint hamar megoldódott a probléma. Edináék rögtön fürdőruhát húztak, hogy a habok közé vethessék magukat.
Később már a kinti életritmust érzékeltető videóval jelentkezett be, amint éppen egy Ford Mustang kabrioval kocsikáznak az éjszakában.
Tehát szó sincs hosszabb távollétről. A fiatalok csupán pihenni mentek, és láthatóan nagyon jól érzik magukat a tengerparti kiruccanáson.
Régót tervezték ezt az utat, Edina korábban már mesélt nyaralási terveiről a %RIPOST%-nak:
"Tervezzük a nyaralást, de a sok munka miatt csak ősszel tudunk majd elmenni. Az úti cél Amerika lesz. Én szeptember tizenegyedikét néztem ki. De ennek Csuti nem igazán örül, tart az esetleges terrortámadástól.
Aznap lesz pontosan tizenöt éve a borzalmas merényletsorozatnak. Ezért pár nappal eltoljuk az utazást.







