Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK

Emberöléssel vádolják a hollywoodi szupersztárt

A színészt beperelték, mert a gyanú szerint õ adta volt barátnõjének azokat a gyógyszereket, amikkel a nõ öngyilkos lett.

Egy éve már, hogy végzett magával Jim Carrey fiatal barátnője, de a tragédia most újabb fordulatot vett. Cathriona White férje - akivel már külön éltek, mikor a színésszel megismerkedett a nő - azt állítja, hogy Carrey a felelős a történtekért.

Mark Burton szerint Carrey adta azokat a vényköteles, különösen erős gyógyszereket Catnek, amikkel megölte magát. Pedig a színész tudta, hogy barátnője hajlamos a depresszióra és szuicid is. Illetve Jim egy online kamerával figyeltette párja otthonának bejáratát, de semmit sem tett, amikor a nő napokig nem hagyta el az ingatlant. Burton úgy gondolja, hogy a sztár hírnevét és színészi tehetségét kihasználva eltussolta a saját felelősségét a tragédiában. De ő ezt nem hagyhatja, ezért beperelte Carrey-t, és gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja. Ami nem jelenti azt, hogy a bíróságra is kerül az ügy, mert az iratokat visszadobhatják, ha megalapozatlanok.

Carrey a per hallatán azonnal közleményt adott ki, melyben mélységes felháborodásának ad hangot, amiért valaki Cathriona halálából akar pénzt szerezni. Legszívesebben egy hátsó kis szobában, az öklével rendezné le az ügyet Burtonnel, de erre nincs lehetősége. Ezért jogi úton fogja az egész felháborító felvetését elnémítani.

Erre válaszul Burton is kiadott egy közleményt, amiben azt állítja, több bizonyítéka van arra, hogy a színész hazudik. Többek közt arra is, hogy egy fillért sem adott Cat temetésére, pedig nyilvánosan többször is kijelentette: ő állta a költségeket.

White tavaly szeptemberében vetett véget az életének, három nappal azt követően, hogy ismét szakítottak Carrey-vel. Búcsúlevelében azt írta, hogy nem tud így élni tovább. A holtteste mellett több gyógyszeres dobozt is találtak, melyeket Arthur King névre állítottak ki. Ez a név Burton szerint Jim Carrey álneve, és illegálisan szerezte be a pirulákat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye

borsonline.hu

Súlyos döntést hozott Suhajda Szilárd családja

hirtv.hu

Joe Biden: Sikerült elkerülni a lehető legrosszabbat, az Egyesült Államok fizetésképtelenségét

ripost.hu

Egy ország gyászolja Suhajda Szilárdot – képeken a csúcskísérlet

origo.hu

Lelepleződött Amerika, elképesztő dolog derült ki

travelo.hu

Splitbe készültök vonattal? Érdemes előre megvenni a jegyet

ripost.hu

Szörnyű fájdalmak gyötrik, 14 évesen már járni sem tud az élsportoló Bogi

ripost.hu

„Szilárdhoz méltó gondolatok” – így búcsúzott a magyar énekes Suhajda Szilárdtól

ripost.hu

Legalább 119 ufó zuhant le a Földre, júniusban nyilvánosságra hozzák a bizonyítékokat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly fájdalmak kínozták: Meg kellett műteni az Exatlon bombázóját

SZTÁRDZSÚSZ

Ismét áll a bál: Azahriah szerint G.w.M megélhetési zenész

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő bejelentés: Tóth Gabiék az örökbefogadáson gondolkodnak!

SZTÁRDZSÚSZ

Titokzatos fekete szépséggel kapták lencsevégre Bereczki Zoltánt

SZTÁRDZSÚSZ

Heti top: Kiakadtak a szülők Marics Petire, durva dolog történt L.L. Juniorral a bíróságon

SZTÁRDZSÚSZ

Büszkén mutatta meg: Tündéri taggal bővült Shane Tusup családja

SZTÁRDZSÚSZ

Vastag Csaba nagyon furcsa becenevet talált a feleségének