Létrehozva: 2016.09.16.

Eldurvulhat Hajdú Péter és Sarka Kata válása

Most már biztos, nincs visszaút, megindult a nyilatkozatháború, melyben egyelõre mindkét fél finoman, de egyértelmûen utal arra, hogy végleg befejezettnek tekintik kapcsolatukat.

De mi lesz a nyolc év házasság alatt megszerzett tetemes közös vagyonnal, melyben cégek és több ingatlan is szerepel többek közt? Sarka Kata és férje, Hajdú Péter házassági szerződésüket ugyan saját bevallásuk szerint már régen széttépték, de a jog ezt a mozdulatot nem ismeri. Így hacsak egy újabb szerződéssel nem tették semmissé, ma is érvényben van annak minden sora és kitétele.

"Egy szerződést, csak szerződéssel lehet felbontani, annak eltépése nem sokat ér."

Ráadásul egy esetleges válás esetén, bármikor elő is kerülhet, egy "megmenekült" példány, ami bizony jelentősen befolyásolhatja az ügy menetét és végkifejletét.

"Ha valóban nem áll rendelkezésre hiteles példány, és a felek sem kívánnak hivatkozni rá a bontóper során, akkor a házastársi közösség évei alatt megszerzett vagyon közösnek tekintendő. Természetesen lehetnek kivételek, hiszen lehet szó házassági különvagyonról, ami alá az tartozhat, ami egyik vagy másik fél vagyonát képezte már a házasság előtt is, vagy az után bizonyíthatóan ajándékba vagy örökségként kapta a férj vagy a feleség. A fő szabály szerint a cégek is közös szerzett vagyonként kezelendőek, de figyelembe kell venni a törzstőke arányokat”- mondta a %RIPOST%-nak dr. Nemes András ügyvéd.

Eddig úgy tűnt, hogy Sarka Kata és Hajdú Péter viszonylagos békében válnak el ágytól, asztaltól, sőt az sem volt kizárt, hogy megtalálják az egymáshoz vezető utat, de Péter legutóbbi, nem éppen hízelgő nyilatkozata és Kata reakciója ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Ha kettejük között kirobban a válási háború, majdnem biztos, hogy hosszú időn át adnak majd munkát ügyvédek seregének…

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét a Farm VIP bombázója

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Focistákat megszégyenítő cselezéssel menekült a piacon Gyurcsány újpesti polgármesterjelöltje + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő