RETRO RÁDIÓ

Volt férjétől akar gyereket a sztárénekesnő

Volt férjétől akar gyereket a sztárénekesnő
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2016. 07. 13. 22:25

Ugyan már van két fia, és bõven túl van a harmincon, de még mindig nem tett le az újabb gyerek gondolatáról.

Britney Spears az elmúlt éveihez képest, tökéletesen összeszedte magát mind szakmailag, mind magánéletileg. Bár a boldogsága a hírek szerint nem teljes, ugyanis még mindig vágyik egy kislányra. A harmadik gyereket pedig már nemcsak tervezgeti, de a megvalósítás útjára is lépett.

Három lehetősége van szerinte a családbővítésre. Az első az örökbefogadás, de ez csak a végső megoldás. A spermabank a második a listán, de miután a névtelen donorokról semmit nem tudni, komoly félelmei vannak az eljárással kapcsolatban.

Ezért a legideálisabb szerinte a harmadik verzió lenne, vagyis az, hogy volt férje, Kevin Federline kisegíti egy kis örökítőanyaggal. Így a kislánynak is ugyanaz lenne az apja, mint a fiaiknak.

Természetesen mindezt nem úgy képzeli, hogy Kevinnel addig gyűrik a lepedőt, míg össze nem jön a baba. De Federline jelenlegi nejének valószínűleg úgy sem tetszik túlságosan az ötlet, hogy férjura csak spermadonor lenne.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.