
Pécsi Ildikó vállát közel két éve nyomja már az a botrányos persorozat, amely egykori menye, Pártos Csilla ellen folyik. Szó szerint felemészti az idõs mûvésznõ és férje életét a pereskedés. Most már inkább azért folyik a harc, hogy túléljék a megpróbáltatásokat.
Pécsi Ildikót rettenetesen megviseli a folyamatos pereskedés. Úgy érzi, emiatt már az egészsége sem a régi.
"Nem vagyok jól fizikailag-lelkileg, de azért próbálom megőrizni a humoromat. Bízom benne, hogy azért, mert jogosan kérem vissza a házamat, még egyszer rendes nekrológot fognak írni rólam a lapok, hiszen letettem valamit az asztalra" - fogalmazott a Kiskegyednek a művésznő, aki hozzátette, hogy annyira kimerült már a folyamatos harctól, hogy abban sem biztos, élve megússza-e ezt a botrányos persorozatot.
![]()
Még aggasztóbb, hogy Ildikó most már nemcsak saját magát, hanem férje egészségét is félti. Ugyanis hitvesét is rendkívül megviseli az egész kálvária.
Drága Lajosomat féltem, mert belebolondul ebbe az egészbe.
– mondta elcsukló hangon a színésznő, aki abban reménykedik, hamarosan pontot tehetnek az ügy végére.







