RETRO RÁDIÓ

Így vadulnak be Dér Heniék A Nagy Duett döntőjében

BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 06. 02. 21:45

Az utolsó megmérettetésre nagyon szórakoztató számokkal készülnek. Az egyik nóta pedig igencsak kifogott rajtuk.

„Mi nagyon pazar dalokat viszünk. Már megszoktuk, hogy mi kapjuk mindig a legviccesebb felhozatalt. Én most már elkezdtem élvezni.” – mondta el Dér Heni a Mokka csütörtöki adásában.

Kucsera Gábor és mentora, Dér Heni a versenytársaikhoz hasonlóan három dallal készülnek A Nagy Duett hétvégi döntőjére. Az egyik nóta szövegével azonban igencsak meggyűlt a bajuk.

A harmadik dalunk szövegét nem találtuk meg a neten. Beírtuk az internetes keresőbe a dal címét, és konkrétan nem talált semmit.

"Már az egész TV2 stáb segített nekünk a keresésben. Míg nem eljutottunk magához az együtteshez."

Végül személyesen ők küldték el nekünk a szöveget. Mondtuk is nekik, hogy jöjjenek el, és nevessenek rajtunk egy jót.

- mesélte az énekesnő, akinek tanítványával együtt az utolsó megmérettetésen fűszoknyát és néhány kókuszdiót is magára kell majd öltenie, ugyanis a Saragossa Bandtől adják elő az Agadou-t és a Big Bamboo-t. Valamint a 3+2 együttes: Csipkés kombiné című dalával is színpadra állnak majd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.